Leendő iskolásainknak!







Szeretettel várjuk iskolánkba leendő tanulóinkat. Sok-sok rendezvényt szervezünk, éppen azért, hogy bepillantást nyerhessetek életünkbe, s hogy megismerhessétek azt a közeget, amelybe várunk Benneteket! Az október 11-ei SULIKÓSTOLÓ képeihez kattints ide:
Sulikóstoló-1.

A 2013. novemberi sulikóstoló képeiért kattints ide!
Sulikóstoló-2.


Legközelebb is feltétlenül gyere, mert már csak Te hiányzol a jó kis mókához!

A Kolping Iskola új arculata: tehetséggondozás felsőfokon


Ismerje meg azt a szeretettel teli munkát, amelyet kifejtünk a gyerekekért!

A Kolping iskoláról ma még mindenkinek az jut az eszébe, hogy itt foglalkoznak a városban a legmagasabb szinten a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásával. Nagy örömünkre ezek a gyerekek megállják helyüket a középiskolákban és az életben is.
Mindezek mellett, az iskola nevelőtestülete úgy döntött, az új köznevelési törvény lehetőségeit kihasználva, nemcsak a rászorulók megsegítését végzi, hanem felvállalja a tanulók tehetséggondozását is.
Ez azt jelenti, hogy az első osztályos gyerekek a hagyományos délutáni foglalkozás keretein belül igényeiknek, képességeiknek megfelelő tehetséggondozó körökben vehetnek részt.
Ebből a kínálatból adtunk ízelítőt, majd minden hónapban várjuk a kicsiket tehetséggondozó foglalkozásainkon. Messzemenően alkalmazkodunk a szülői igényekhez is, így az előzetes felmérések tekintetében miniszínház várja majd a szépen szavaló, meseszerető gyerekeket Kiss Zsolt színművész vezetésével! Meseország az informatika segítségével is megelevenedik a kicsik számára Ballai Ottó igazgató közreműködésével! A kézügyesség fejlesztését különböző technikák elsajátításával kézműves foglakozásokon valósítjuk meg, kreatív tanítóink közreműködésével.
Ezek csak ízelítők az iskola kínálatából, melyet felajánlunk a leendő első osztályos diákjainknak is minden hónapban egy-egy közös foglakozás alkalmával. Úgy véljük, ha a kicsik tehetséggondozása már most elkezdődik, sokkal könnyebben tanulnak meg írni, olvasni, számolni.